|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Le Goff, Jacques 1992. november 27.Párizsban, a Magyar Intézetben nov. 27-én nemzetközi kerekasztal beszélgetést rendeztek abból az alkalomból, hogy az Akadémiai Kiadó megjelentette az Erdély története egykötetes változatát. A román történészek - Gheorghe Ciprianu és Ion Pop Kolozsvárról, Florin Constantiniu Bukarestből - a románság eredetére vonatkozó fejezeteket bírálták a legélesebben. Francia részről egyhangú volt a könyv pozitív értékelése. A vitát a világhírű középkorkutató, Jacques Le Goff professzor vezette. /Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, nov. 30., a vita rövidített szövege: Magyar Nemzet, dec. 10./2014. január 11.Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya (1.)Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja. Miért él hamis történelemtudattal a román ember? – keresi a választ OVIDIU NAHOI kérdéseire a Historia folyóirat interjújában. – Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk. – Húsznál is több év eltelte után? – Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek. – Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik? – Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el. – Mint például? – Például az, hogy Erdély román állam volt a középkorban. Vagy az, hogy Erdély vajdáját az Erdély területén élő román földesurak választották. Ostobaság! Mivelhogy Erdély a Magyar Királyság része volt a középkorban. Egyáltalán nem volt „román ország”. Erdély vajdája magas rangú tisztviselő volt, a harmadik méltóság a magyarországi hierarchiában. Közvetlenül Magyarország királya nevezte ki a király helytartója gyanánt. Az Erdély területén élő román nemesek ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint bármely más nemes a Magyar Királyságban. És semmi esetre sem voltak többségben. – És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája. Aztán ott vannak az olyan mítoszok, hogy a „románokat elnyomták Erdélyben”. – Ez nem igaz? – Nem. A középkorban nem. A középkorban a román parasztnak ugyanaz volt a státusa, mint a magyar parasztnak. Sajnos, mi a jelenkori vagy az újkori ember szemével tekintünk a középkor történelmére. Vagyis a XVIII., XIX. vagy a XX. századi valóságokat (amikor valóban jelentős román–magyar ellenségeskedések történtek) rávetítjük a középkorra. Ez óriási tévedés. Egy francia történész, ha nem tévedek, Jacques Le Goff mondott valami ilyesmit: a középkort a középkori ember szemével kell néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak megfelelően lássuk az eseményeket. Sajnos, nem ezt tesszük. A középkor folyamán az Erdély területén élő románok azt mondták: éljen a király, vagyis a mi királyunk – függetlenül attól, hogy Mátyás, Zsigmond, vagy valaki más uralkodott Magyarországon. Egyáltalán nem gondoltak Havasalföld vagy Moldva fejedelmeire. Ez természetesnek számított, a király állt az ország élén. Ha jogi problémák adódtak, különféle helyszíneken pereskedtek, a nemesi ítélőszéktől kezdve a királyi ítélőszékig, társadalmi helyzetüknek megfelelően, pontosan ugyanúgy, mint a Magyar Királyság bármely más tagja. Ez változatlan maradt a XVIII. század végéig, amikor – az osztrák asszimilációs intézkedésekre adott válaszként – kialakult a magyar nacionalizmus, és teret hódított Magyarországon, Erdélyben. A hangsúly lassan áthelyeződött a román–magyar konfliktusra, nyilvánvaló politikai célzattal. A középkorban nem létezett ilyesmi. Egyáltalán nem. A román történetírás egy másik hamis mítosza: „a románok egységének középkori érzülete”. Ilyen sem létezett! – Hát a történelemkönyvekből ismert „közös törökellenes harcvonal”? – Semmi sem igaz belőle! A románok jól meghatározott körülmények következményeként harcoltak a törökkel. Nem mi kezdeményeztük a háborúkat a törökkel, hogy „megmentsük Európát”, hogy visszakergessük őket a Balkán térségéből Kis-Ázsiába. Akkor harcoltunk a törökkel, amikor rákényszerítettek a körülmények, és olyankor valóban sok háborús hőstettet hajtottak végre a románok, amelyekről kevesen tudnak. De sajnálatos módon középpontba helyeztünk egy hamis elméletet a „három román ország közös törökellenes arcvonaláról”. Soha nem létezett ilyesmi. Mindenki a saját trónját védte, erősítette. Az uralkodók és a körülöttük lévő nagyurak saját érdekeiket követték. Senki sem gondolt valamiféle közös törökellenes arcvonalra. Legfeljebb akkor beszélhetünk egységes politikáról, amikor Nagy István (Ștefan cel Mare) moldvai fejedelem 1775-ben Mátyás király hűbéresévé vált, mert nem csak ő vált Mátyás király hűbéresévé, de Havasalföldön is egy vazallust akart fejedelemmé emelni. Mivelhogy Baszaráb elárulta, Karóbahúzó Vladot (Vlad Ţepest) emelte fejedelemmé, aki vagy hat hetet uralkodott még, mígnem megölték az alattvalói. Akkor valóban egységes volt a politika. Miért? Szükség volt egy hűséges fejedelemre Havasalföldön (amely egyféle ütközőállam a Magyar Királyság és a Török Birodalom között). Ennyi. Egyébként mindenki a saját útját követte. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
